„Na holnaptól tényleg diétába kezdek.”
„Hétfőtől tényleg odafigyelek arra, hogy mit eszem.”
„Jövőhéttől csakis egészséges ételeket főzök magamnak és a családnak is.”

Ismerősen csengenek ezek a sziklaszilárd elhatározásokon alapuló mondatok? Te hányszor jelentettél ki ilyet január óta? ☺
Fogadjunk, hogy nagyon sokszor, akárcsak én, aki 10 ilyen fogadalom után feladta a számolást.  A bűntudat azonban ne kergessen az őrületbe, hiszen rajtad és rajtam kívül még számos nő jár ugyanebben a cipőben. Az egészséges életmód, főzés és a rohanó élet mellett elég nehéz megtalálni az egyensúlyt, és aki mást állít, az hazudik.

A helyes táplálkozás a közösségi médiafelületeknek és számos tanácsadónak, dietetikusnak, ismert embernek köszönhetően egyre felkapottabb téma már Magyarországon is.
Mindenki az egészséges életmóddal és annak fontosságával dobálózik, csupán arról beszélnek kevesen és keveset szerintem, ezt hogyan lehet a legegyszerűbben kivitelezni, főleg akkor, ha mondjuk a szabad perceid száma naponta kb 30-60 perc között mozog.

Sokat gondolkodtam azon, hogy a sulikezdési és szeptemberi akcióink keretei közé mely termékeket válogassuk be. Azonban elég hamar eszembe jutott a légkeveréses fritőz, mely elmélázva az egészséges életmódon és az anyukák őrült tempóján, nem volt kérdés, hogy bekerül-e az akciós termékek palettájába.

Nyáron több alkalommal is volt időm tesztelni, így tudtam, mire Luca oviba indul, nagyon jó társak leszünk a konyhában. A fritőz szerintem egy olyan multifunkcionális eszköz, mellyel egyszerre tudod kiszolgálni az éhes családtagokat, illetve egyszerre tudod támogatni a diétádat is. A minimális olajhasználatnak köszönhetően sokkal kevesebb zsírt és kalóriát tartalmaznak a fritőzben elkészített ételek.

Itt láthatod az olajban sült illetve a fritőzben készült rántott hús közötti különbséget:


Én alapvetően a fritőz tesztelése előtt sem szerettem sok olajat használni a főzések során, de a háziasszonyok jól tudják, hogy bizony vannak ételek, ahol nincs mese, elő kell kerüljön az olaj a spájzból.

A megfelelő fritőz megtalálása előtt komoly kritériumokat állítottam fel.

Az egyik legfontosabb szempont volt a könnyű tisztán tarthatóság, hiszen nincs attól bosszantóbb dolog, amikor egy konyhai eszköz tisztítására rámegy egy teljes vasárnap délután.
Ezen kívül szerettem volna egy olyan méretű fritőzt a webshopba tenni, ami az alapigények kielégítése mellett egy családnak való ebéd vagy vacsora elkészítése során is megállja a helyét, így esett a választás a 4,5 literes eszközünkre, mely extra nagy kosárral rendelkezik. Ez a piacon kapható fritőzökhöz képest legalább 2 literrel nagyobb.

Nagyon szeretem, hogy fokozatmentesen állítható a hőmérséklete, 80 foktól egészen 200 fokig. Az időzítője 0-tól 30 percig állítható, így nem kell minden pillanatban mellette állni.

Sok édesanyát, köztük engem is nagyon zavart régebben az olajszag a lakásban, amikor sütöttem. Tudjátok, az az illat, ami még a sütés után órákkal később is érezhető a lakás minden szegletében, az alapos szellőztetés ellenére. A fritőzzel azonban az olajszagtól és a félig megsült vagy épp néha megégett ételektől is megszabadultam.

Okos eszköz, mely nagyban megkönnyíti a konyhai tevékenységem, így szeretettel ajánlom Nektek is. Egyenletes sütés, kellemetlen szagok nélküli sütés-főzés, könnyű tisztán tarthatóság, és számos perc megtakarítása jellemzi az eszközt és annak használatát.

Zárásképpen pedig hoztam egy videót, amiben magát a terméket láthatjátok közelebbről is. ☺