Egy olyan témáról beszélgettünk, mely minden anya életében óriási dilemmákat és álmatlan éjszakákat okoz. Hogyan lehet összeegyeztetni az anyaságot a karrierrel és a munkával? Baj az, ha gyerek mellett visszavágyunk a munkahelyünkre?
Bea most őszintén mesél az ő saját tapasztalatairól és a szülés utáni depressziójáról is.

Egy várandós nő nehezen tudja elképzelni az anyaságot és a munkát egyszerre. Nem igazán látja a jövőt, hogyan fogja egy apróság mellett megoldani azt, hogy dolgozni is tudjon. Veled mi volt a helyzet abban a bizonyos 9 hónapban?

Én az a típusú nő vagyok, aki világéletében szerette a munkáját. Ugyanakkor tény, hogy gyermekre így vágytam, hiszen azt gondoltam, hogy így lesz teljes a családunk.
Nem titkolom, féltem, hogy mi lesz azután, hogy megszületik a Luca. Azon agyaltam, hogyan fogok tovább dolgozni, intézni a napi teendőket és a céges ügyeket, ugyanakkora hatékonysággal, mint Luca előtt.  Azt sem titkolom, hogy nagyon nehéz időszak elé néztem szülés után.
Bár Luca nagyon jó kislány volt, egészen pici babaként is és maga a terhességem is egy álom volt. Ha kívánhatnék, minden nőnek ilyen könnyű várandósságot és gyermeket kívánnék.  Szerettem vele itthon lenni, de kicsit önzőnek is éreztem magam, mert vágytam vissza dolgozni.
Zavart az, hogy a saját cégünkbe nem látok úgy bele, mint előtte. Folyton faggattam a Petit és a kollégákat, hogy mi a helyzet,- de ez nem volt ugyanaz a felállás, mint mikor én is 100%-ban kivettem a részem a teendőkből.  Baromi nehezen viseltem, hogy fizikailag nem vagyok jelen az irodában.

Az mit jelent, hogy baromi nehezen viselted?

Nem szégyellem bevallani, én átéltem a szülés utáni depressziót.

Hogyan küzdöttél meg vele?

Nekem örök életemben jelen volt a sport, így Luca érkezése után is a mozgás húzott vissza a sötét időszakból. Veszprémben rátaláltam a Kanga tréningre, így amikor a kislányom nagyobb lett, heti 2-3 alkalommal együtt jártunk tornázni.
Ebben a tevékenységben újra rátaláltam önmagamra. Jó volt más anyák között lenni.
Sajnos nem vagyok abban a szerencsés helyzetben, hogy a barátnőim közel éljenek hozzám, így nem tudtam azt megtenni, hogy átugrom hozzájuk, amikor épp sötét felhők gyűltek a fejem fölé.
De a kanga tréningeken volt énidőm, miközben velem volt a Luca és olyan anyukákkal tudtam lenni, akik hasonló gondokkal és kihívásokkal néztek szembe, mint én. Ez máris közel hozott minket egymáshoz. Beszélgettünk a gyermeknevelésről, munkáról, gondokról, problémákról, örömökről, sikerekről, miközben mindenki egyenlő volt és egyben kicsit esendő is.
Így lábaltam ki a szülés utáni depresszióból. Bár be kell vallanom, mivel szerintem nincs egyszerű természetem, makacs vagyok,- Peti abban az időszakban sokat edződött mellettem,- de láthatólag túlélte! :-)

Szerinted miért van az, hogy az anyák önzőségnek élik meg, ha szülés után vissza akarnak menni dolgozni?

Azért mert a társadalom ezt nem nézi jó szemmel és nem tartja jó anyának azokat a nőket, akiknek a munkájuk is fontos. Ezért van az, hogy sokan nem merik elmondani őszintén, hogy bizony nekik hiányzik a napi rutin és a pozitív értelemben vett mókuskerék. Az ilyen nőket napjainkban inkább elítélik, nem pedig felnéznek rájuk. Ugyanúgy, ahogyan azt sem merik kimondani, hogy bizony néha baromi jól tudna esni 2-3 nap gyerek nélkül. Vagy akár csak egy nap. Vagy egy este a férjükkel.
Én ki merem ezt mondani, mert tudom, hogy ezzel semmi gond nincs. Mert ez jót tesz nekem és hiszem azt, hogy a Lucának is. Az embernek akár az az egy este is feltöltődést jelent. Arról nem beszélve, hogy a párkapcsolatra is mennyire építő hatással van, ha nem minden a gyerkőcről szól, annak érkezése után.
Anyának jó, ha néha kicsit barátnőzhet vagy épp vacsorázhat egyet a férjével 2 óráig, kakis pelusok és gyermekdalok nélkül. :-) Persze gyerkőc után az élet már nem lesz soha ugyanolyan, és aki gyereket vállal, ezt tudnia kell, de teljesen nem kell eldobni a régi életet. Szerintem.


Ma már megvan az egyensúly az életemben, de ezért nagyon sokat kellett tudatosan dolgoznom.

Attól még nem vagy „szaranya”, ha dolgozol is a gyemeknevelés mellett. Te ezt ki mered mondani, ahogyan azt is, milyen nehézségekkel küzdöttél szülés után. De mi van más anyákkal? Ki segíthet ebben az időszakban leginkább egy nőnek?

A gyerekkel együtt megérkezik az ember életébe egyfajta rózsaszín ködös időszak, akárcsak amikor szerelmesek vagyunk. Viszont nem csak mindig rózsaszín cukorkafelhőkből áll a gyermekkel töltött időszak. Előfordul bizony, hogy sűrű, szürke köd lepi el a családi életet és bizony szembe kell nézni a valósággal. Attól, hogy édesanyává váltál, még ugyanúgy nő vagy. Legalábbis én ezt így gondolom. Az év 365 napján anya-üzemmódban vagyok, de attól még szeretnék nőként élni, szeretném megélni a nőiességemet.  Természetesen már nem a barátnőzés, a fodrász vagy a romantikus vacsora-készítések élveznek elsődleges prioritást, de ahhoz, hogy türelemmel tudj a gyermeked felé fordulni, ahhoz neked is jól kell magad érezni a bőrödben.
Van egy nagyon kedves barátnőm, aki bár még nem édesanya, de tudom, hogy nagyon szerencsés lesz majd a gyermeke, ha eljön az az időszak az életében. Ő mondogatta mindig nekem a várandósság alatt, hogy sosem fogja megengedni, hogy egy otthonülős, kinyúlt pólós és mackónadrágos anyuka legyek.
Bár hozzáteszem, én is tudatosan törekedtem erre. Viszont a barátaimnak, férjemnek és a nagy szülőknek sokat köszönhetek, hiszen az ő segítségük is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ma már megvan az egyensúly az életemben.
Én azt tanácsolnám, hogy a nők ne féljenek a szülés utáni nehézségekről beszélni. Teljesen mindegy, hogy kinek beszélsz róla, csak a lényeg, hogy a bizalmasod legyen. Nem szabad magunkba tartani ezeket az érzéseket.

Mennyi idő után mentél vissza dolgozni?

15 hónapos volt a Luca, amikor egy családi napközibe kezdtem el hordani. A céghez közel volt, viszont nehéz volt visszaszokni.  Nem gondoltam volna, hogy másfél év alatt ennyi minden megváltozik.
Új ügyfelek, új termékek, amelyekről bár tudtam, de mégsem úgy, mint amikor ott voltam az irodában napi 8-10 órát.
Az ember szeret mindenről mindent tudni, és én bevallom szépítés nélkül, néha volt, hogy hülyének éreztem magam. :-)

Miközben kezdtél visszarázódni a munkába, voltak aggodalmaid Lucával kapcsolatosan? Paramami voltál?

Voltak aggodalmaim, persze. Melyik anyának nincs? :-) Lucával az a nagyon nagy szerencsém, hogy eléggé karakán természet, akárcsak én. Nálunk a beszoktatás annyi volt, hogy elmentem vele délelőtt a napközibe, ott voltam vele délelőtt 10-ig. Másnap mondták, hogy látják, Luca nem egy anyámasszony katonája típusú gyermek, ezért nyugodtan menjek el, ebéd előtt hívnak. 11-kor csörgött a telefon. Szóltak, hogy baj van, mert elaludt Luca a bölcsiben. Mosolyogtam és mondtam, hogy semmi gond, megyek délután érte. Ő az első perctől élvezte, hogy más gyerekekkel lehet, aludhat, játszhat és nem csak mi vagyunk vele.  Hozzá kell tennem, nagyon jó helyre kerültünk vele, végtelenül türelmes dadusaink voltak. A kislányom rohamtempóban fejlődött, leszokott nagyon korán a pelenkáról. Egy szó mint száz, mai napig szerencsésnek érzem magunkat, hogy abba a napközibe járhattunk.

Luca ma már négy éves. Mennyit dolgozol most naponta?

Napi 8-10 órát dolgozom ma már. Reggel bevásárlással indítom napot, majd reggeli készítés jön, ébresztem a családot, eszünk, öltözködünk (ami egyre nehezebb, hiszen Luca egyre öntörvényűbb és már ő tudja, hogy mit akar felvenni) és körülbelül egyszerre indulunk itthonról.  Legtöbbször én viszem Lucát az oviba, aztán indulhat a napi munka.
Napközben intézkedem, dolgozom. Délutántól viszont ismét a Lucáé vagyok. Csak akkor megyek vissza esetlegesen a cégbe, ha árut kell kiadni. Bár Peti ezt a részét a munkának igyekszik levenni a vállamról, viszont ha ő külföldön van, mindent én intézek és akkor egy igazi logisztikai játék az életem. :-)

Beszéljünk egy picit Petiről. Ő mennyire tudott neked a szülés utáni időszakban segíteni?

Nagyon sokat segített nekem, és mint korábban említettem, jól vette az akkori akadályokat. Szerintem sok múlik egy férfin. Mert ha nem kapod meg se nőként, se anyaként azt a támogatást amit szeretnél, amire vágysz és amire szükséged is van a szülés után, akkor sokkal jobban a lelkedre tudod venni az apróságokat is. Még a legapróbb nézeteltérések vagy rosszabb napok is sokkal jobban fájnak. Bár hozzáteszem, én a várandósság óta érzékenyebb lettem.
A férjem szokta mondogatni, hogy én még egy joghurt reklámon is elsírom magam. És igaza is van. :D
Szerencsés helyzetben vagyunk, mert a magánéletben és a munkánkban is kiegészítjük egymást, és csapatjátékosként tudunk működni. Bár én vagyok a gyereknevelésben a szigorúbb, Petinél elég egy mosoly és máris ki tudja játszani Luca az „apuci kicsi lánya” kártyát. De ezzel nincs is semmi gond. :-)

Bár erős lehet a kérdés, de őszintén: karrierista nőnek tartod magad?

Igen, mert fontosnak tartom a karriert. Természetesen nem bármi áron. Nem a család és Luca árán, de igen.

Lucát milyen szellemben nevelitek? Örülnél, ha karrierista lenne?

Őszintén szólva zavarna, ha nem lenne számára fontos a munka és a karrier. De nekünk csak az számít, hogy azt csinálja, amit szeret. Szívből.

Mennyire akarjátok, hogy részt vegyen a vállalkozásotokban, ha felnő?

Én anno biztos voltam benne, hogy a családi vállalkozásunkat fogom csinálni. Van egy panziónk, így gyerekkoromban nagyon aktívan kivettem a részem a családi vállalkozás előre lendítéséből és üzemeltetéséből. Nagyon szerettem és élveztem csinálni. Ezért azt gondoltam, hogy én ott fogok megöregedni, engem onnan senki nem fog tudni „elvinni.” Aztán jött Peti és a szerelem elhozott onnan. Más vizekre eveztünk, de ezt nem bánom.  Lett egy másféle rálátásom a világra. Rengeteg dolgot átéltünk, megtapasztaltunk, pedig anno másképp terveztem. Ha Luca akarja, tovább fogja vinni a vállalkozásunkat, de ha nem, akkor is ugyanazzal a szeretettel fogjuk őt védeni, nevelni és szeretni, mint most. Számunkra csak az a fontos, hogy ő boldog legyen. Egy szülőnek el kell tudnia fogadnia azt, ha a gyermeke nem azt az utat választja, amit anno ő. És ezzel nincs is semmi gond. :-)